
No comment.
Azzal kezdődött ugye, hogy elköltöztem. Mivel a házba és a lakásba be van húzva a mazzag és a lépcsőháztól köbö 13 méterre van a Digi ügyfélszolgálata és még óccsó is a cucc, kézenfekvőnek tűnt, hogy 62 tévécsatorna és (mondván, hogy elég nekem az is) 2/1-es net. Nagy hiba volt.
Leballagtam az ügyfélszolgálathoz, hipp-hopp megkötöttük a szerződést, három-négy nap múlva bekötötték (mondjuk az érdekes volt, amikor a tag a szerszámosládából vette elő a modemet, ami úgy volt bedobva a láda aljára, mint az uzsija, se doboz, se telepedőcédé, se kezelési útmutató, viszont volt rajta diszkrét porréteg), ujjé. Másnap (szerda) hajnalban indultam haza, majd a vándorgyűlésre, tehát nem is használtam a netet. Vasárnap visszaértem, bekapcsoltam a gépet – net nincs. Modemet újraindítottam, IP-címet nem kaptam, modemet ismét újraindítottam, IP-cím kiosztva, volt net – egészen három percig, utána ledobott és soha többé nem engedett vissza. Hétfő reggel bejelentettem a helpdesken keresztül a hibát (megpingelték a modemet, nem reagált, úgyhogy felvette a hibabejelentést, azzal a felkiáltással, hogy továbbítja a szerelőknek), kedden rámcsörgött a szerelő, hogy másnap (szerdán) ekkor és ekkor jönne. Kiírtam magam csúsztatásra és elkéredzkedtem melóból hamarabb, haza, szerelő várása, semmi. Nem jött, nem telefonált, egyáltalán semmi. Csütörtökön újból helpdesk, balhé gyengéden kiver, hiba ismét ecsetel, emelt hangon elmagyaráz, hogy a szerelőjük segget csinált a szájából etc.
Másnap érdekes módon rögtön kijött a szerelő (természetesen munkaidőben, úgyhogy elkéredzkedtem, kiírtam x óra csúsztatást stb.), modemcsere. Modem ismét hanyagon beb*va a szerszámosládába, se doboz, se lemez, se leírás. Már a modem regisztrációja is húsz perc volt (eleinte nem tudott kapcsolatot létesíteni a Digivel), az internet-elérést pedig a modem regisztrációja után sem lehetett beállítani. Összegezve: kicserélte a modemet és ugyanazzal a hibával otthagyott, ami eleve fennállt, mondván, hogy “a gép a szar, mert linuksz, biztos az a baj”. Kérjek gépes bevizsgálást, amelynek során kolléga kijön laptoppal és megnézi, hogy azon oké-e. Ha kiderül, hogy az én gépemben van a hiba, akkor leszámláznak 6K-t a gépes kiszállásért, ha nem, akkor jóváírnak számlát a hiba miatt. Elment. Tíz perc múlva volt netem, egészen hat percig, utána ledobott és az istennek nem osztott újra IP-t, akárhányszor próbáltam újracsatlakozni/reszetálni.
Szombaton reggel ismét helpdesk, előadtam (immáron harmadszor) a problémámat, valamint kifejeztem abbéli aggodalmam, hogy nem az én gépem a ludas (nem ismerek olyan gépet és/vagy oprendszert, ami otthoni környezetben tízpercenként újraconfigolja magát, hogy van net-nincs net, vagy durciból időnként megtagadja az IP-cím lekérését, máshol viszont csont nélkül felmegy bármire, legyen az mazzag vagy wifi), valamint a modemen is minden világít, aminek kell, a setup-felületén “Operational – all OK”-t jelez, a modem IP-je (192-es) oké, MAC-címe egyezik stb. Szóval szvsz nem gép- és/vagy modem-probléma.
Kussoljak, én ehhez nem értek. Mondom oké. Pingelje meg a modememet. Mondja, hogy ő most akkor reset és ping, mondom oké. Modem távolról reset, láttam is, hogy reszetál a doboz az asztalon, de bentről nem is látják a modemet, mondja, ping visszapattan. De biztos, hogy a hiba nálam van, mondja. Mondom oké, akkor gépes bevizsgálást kérek. Mire ő, hogy oké, felvette a bejelentést, elküldte a szerelőknek. Viszont hallásra.
Hétfőn, kedden azt vártam, hogy hívjon a szaki időpont-egyeztetésre. Nem hívott, nem keresett. Úgyhogy kedden zárás előtt leballagtam a 13 méterre lévő irodába, letéptem az ajtót és megborítottam az asztalt. Közölték, hogy ők nem kaptak bejelentést erről a címről. Mondom akkor most ismét bejelenteném, hogy gépes bevizsgálást kérek, de valami k*gyorsan. Másnap hívott a szerelő, hogy ekkor meg ekkor jön, Oké, elkéredzkedtem, kiírtam csúsztatásra stb, lásd fentebb.
Srác kijön, saját gépét rádugja a drótra, IP-t kap, ping, nem megy, pedig IP van. Mák, hogy ő is linukszos, átnézte az összes hálózati beállításomat, minden stimmel, fingja nincs, mi a gáz. Modemcsere (szerszámosládából, semmi doboz, semmi CD, semmi papír). Modem regisztrációja (~20 perc), gépemet rádug, net megy, örök hála, fénylő, könnyes szemek, kézrázás. Kikísérem az ajtóig, vissza, ledől, gmail megnyitása, nincs kapcsolat. Diszkréten a falba öklöz. Ez tegnap volt.
Ma délután megyek a Digibe, viszem a modemet, lemondom a “szolgáltatást”, kenjék a hajukra. IX. kerületi Digi, akkor lássam, ha a hátam közepén, amúgy is türhők, de úgy tűnik, dilettánsok is, a szónak a leg-ledegradálóbb értelmében.
Veszek mobilinternetet, 3 GB-osat, négyezerért. Van valakinek tapasztalata a magenTa mobilnet és az Ubuntu viszonyáról?