Olyat mondok nektek, amit nehéz lesz elhinni, de igaz: be vagyok zárva és nem tudom elhagyni a lakást.
Ironikus, hogy nemrég kezdtem el újra végigjátszani a Silent Hill 4: The Roomot (ebben ugye hősünk arra ébred, hogy a lakásajtó le van láncolva és ő nem tudja elhagyni a lakást csak egy gyanús lyukon keresztül a fürdőszobában, ami ráadásul a Sötétség Világába vezet), valamint jókat rötyögtem a kísértetiesen hasonló ideából táplálkozó The Room blogon.
Erre az történt, hogy az egyik ajtó zárja megmakacsolta magát és nem akar kinyílni – ráadásul mintegy másfél óra próbálkozás után a kulcs is beletörött. Úgyhogy itt vagyok bezárva a lakásba. Aki nem ismeri a lakást, annak mondom: egy tetőtéri dolog, egy tűzbiztos vasajtó vezet fel a padlástérbe, majd következik az ominózus rácsos ajtó (ez nem nyílik), amely egy folyosóra vezet, ahonnan a lakásajtó nyílik. Ez tehát a probléma forrása:

Délre megyek dolgozni, most 8:13 van. Rendelkezésemre áll 2, azaz kettő darab fémfűrészlap, a zárnyelv átvágásához.
A fejleményekről természetesen beszámolunk (követheted a Twitter #fogsagban hashtagjét is), maradjatok velünk.
Update: természetesen kiszabadultam, de nem volt egyszerű. A zárnyelv külső burkolata vágható volt, belülről azonban úgy néz ki, mintha acélsodronyok erősítenék. Flex nélkül esélytelen volt. Szétfúrtuk a zárat, de még így sem nyílt. Végül egy szakember jött ki menteni, magával vitte 15 rugómat, de a tudat, hogy nem lennék jó betörő, velem maradt.
P.s.: nagyon vártam, de nem jelent meg a lyuk a falban, vascsövet sem találtam. Silent Hill nem akar engem.